A rendezvény szabályzata

A rendezvény 16 órától 24 óráig tart.

A buszokra való felszállás az előre egyeztetett megállókban történik.

A Cégek éjszakája keretet biztosít a munkaerőpiac szereplőinek találkozására, de nem garantálja a felvételt egyik részt vevő céghez sem.

A rendezvény során képek, videók és hangfelvételek készítése az egyes cégek helyiségein belül kizárólag a cégek előzetes beleegyezésével lehetséges.

A résztvevők hozzájárulnak ahhoz, hogy a szervezők képeket és videókat készítsenek róluk, valamint az eseményről, amelyeket szabadon, marketingcélokra használhatnak fel.

A szervezők nem felelősek a rendezvény alatt elszenvedett testi, anyagi vagy más természetű esetleges károkért/sérülésért. 

Tilos az útvonalon szemetelni. (Pl. vizespalackok, csomagolóanyagok stb.eldobása.)

A résztvevők kötelesek a meglátogatott cégek házirendjének megfelelően viselkedni. A cégek tájékoztatják a résztvevőket a házirendről az épületbe való belépés előtt. 

A rendezvény során szigorúan tilos a tiszteletlen, valamint erőszakos viselkedés más résztvevőkkel és a cégekkel szemben. 

Tilos részt venni a rendezvényen bármilyen tudatmódosító szer hatása alatt.

A szervezők fenntartják a jogot, hogy megtiltsák a részvételt azok számára, akik nem teljesítik maradéktalanul a fent leírtakat.

Az e dokumentumban leírt szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak. Ezen dokumentum nyilvánosságából fakadóan a szervezők magától értetődőnek veszik, hogy minden résztvevő ismeri, elfogadja és be is tartja őket.

Köszönjük a megértéseteket és az együttműködéseteket!